8.rész

Sziasztok! Először is, szörnyen sajnálom, hogy csak most hoztam az új részt.:/ Sajnos a monitorom meghalt, szó szerint, és csak most javították meg. Na mindegy a lényeg, hogy itt a rész.
Másodszor pedig, már elkezdődött a suli. Most mentem új suliba és imádom az új osztályt!:) Szóval aki jövőre megy új suliba, annak előre szólok, hogy nem kell aggódni, marha jó lesz!:D
De lényegre térve: remélem tetszeni fog a 8.rész. Sokat bajlódtam vele, de végül kész lett.:)
Jó olvasást!

-Segítség!-kiabáltam kétségbeesett hangon.

-Ne merj még egyszer kiabálni, különben csúnya vége lesz!-fenyegetett meg, és még szorosabban fogta csuklómat. Nyakam kezdte el csókolgatni, én pedig csak sírtam, és próbáltam kiszabadulni szorításából, persze sikertelenül. Tehetetlen vagyok.

Kapálóztam össze-vissza, de nem engedett el. Tudtam, hogy mit fog tenni, ezért csak jobban sírtam. Hogy történhet egy nap alatt ennyi rossz dolog?
Hirtelen a semmiből valaki lerántotta rólam Márkot, majd ütni kezdte. Ránéztem megmentőmre, aki nem más volt, mint Ross. Még mindig Márkot ütötte, aki már a földön feküdt.
-Ross, kérlek állj le!-kérleltem, de mintha meg se hallotta volna, folytatta tovább.-Ross, fejezd be!-mentem oda hozzá és átöleltem.-Ezzel nem oldasz meg semmit.-nyugtattam meg, és látszólag hatásos volt.
-Na mi van, Ő az új barátod?-kérdezte lenéző hangnemben Márk. Angolul beszélt, gondolom direkt, hogy Ross is értse, mert tudta, hogy ezzel tovább hergeli.
-Igen, képzeld! És ha még egyszer hozzá érsz a barátnőmhöz, kinyírlak! Megértetted?-ezzel most kicsit engem is megrémisztett, de most nem ez a fontos. Megvédett, és a barátnőjének nevezett. Igaz, hogy eddig is úgy viselkedtünk egymással mint akik együtt vannak, de az "i"-re a pontot ez tette fel.
-Ezzel nincs vége!-kiáltotta vissza Márk, miután felállt, és kisétált az ajtón. Barátom mit sem törődve ezzel, becsapta az ajtót és felém fordult.
-Jól vagy?-kérdezte aggódó tekintettel. Nem válaszoltam, csak megindultam felé és megöleltem. Nem volt másra szükségem, csak rá. Lassan kibontakozott ölelésemből, de még mindig közel voltunk egymáshoz. Nem mertem rá nézni, bűntudatom volt amiért elküldtem. Egyik kezével, államnál fogva felemelte a fejem, hogy a szemembe nézzen. Ajkait enyémhez tapasztotta, és szinte falni kezdte. Vadul csókolt, de mégis érzékien. Kezeit fenekem alá tette, és megemelt. A szobám felé kezdett cipelni, de csókunkat egy percre sem szakította meg. Egyszerre megfeledkeztem minden bajomról, csak rá koncentráltam.
Óvatosan döntött le az ágyamra, majd lekapta felsőmet. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, ezért én is levettem a felsőjét, így már kvittek vagyunk. Nyakamat kezdte el csókolgatni, azután szívni. Az érzéstől libabőrös lettem, és néha felsóhajtottam. Egyre lejjebb haladt, és már kulcscsontomat halmozta el apró puszikkal. De aztán, mintha valami csattant volna a fejembe, felébredtem.
-Ross...-mondtam halkan, de nem igazán figyelt rá.-Ross!-szóltam rá hangosabban, majd ellöktem magamtól, így mellém huppant az ágyra és nagyot sóhajtott.
-Ne haragudj...-mondta ártatlanul.
-Ne érts félre...Én is akarom, csak nem akarom elsietni..-magyaráztam meg a dolgokat.
-Addig várok, amíg szeretnéd.-közelebb jött hozzám, majd adott egy puszit homlokomra.
-Köszönöm.-néztem rá, majd lágy csókot adtam szájára. Miután elváltunk szorosan odabújtam hozzá és átöleltem. Ő is átkarolta vállaimat, így még közelebb kerültem hozzá. Szerintem egy vékony papírlap se fért volna el köztünk.
-Kérdezhetek valamit?-törte meg a csendet, ami egyáltalán nem volt kínos.
-Persze.-küldtem felé egy biztató mosolyt, és belekezdett.
-Neked ez lesz az első alkalom?-kicsit zavarba voltam, hiszen neki biztos, hogy volt már nem egy egyéjszakás kalandja...
-I-igen...-nyögtem ki végre dadogva-..Talán baj?-kérdeztem ijedten.
-Nem, dehogy is! Igazából így megértem, hogy miért akarsz még várni. És ne aggódj, nem fogom siettetni.-nagyon jól estek szavai. Jó érzés volt, hogy törődik velem. Felnéztem rá, majd egy csókot nyomtam szájára.
-Szeretlek.-mondtam miután ajkaink elváltak.
-Szeretlek.-suttogta Ő is.
-Itt alszol?-kérdeztem, de aztán rájöttem, hogy még délután 6 óra sincs.
-Ez természetes...De addig még van időnk.-nevetett fel, mire nekem is nevetnem kellett, de ez hamar átváltott zokogásba. Eszembe jutott minden...Pontosan a mamám.
-Heey, mi a baj?
-Amikor telefonáltunk, az előtt anya felhívott...-kezdtem bele, de elakadtam.
-És ezzel mi a baj?-kérdezte, nyilván azt hitte, hogy csak ennyi.
-Meghalt a mamám...Nagyon közel álltam hozzá, és még csak el se köszöntem, amikor ide költöztem. Szörnyen érzem magam...
-Nem kell, hogy szörnyen érezd magad...Nem tudhattad, hogy ez lesz. És amúgy se a te hibád.-próbált vigasztalni, de nem sokat használt.
-Édes vagy, de akkor is. El kellett volna köszönnöm. A temetésre mindenképp elmegyek!-jelentettem ki, és szerintem a hangnememen hallatszott, hogy nem tűrök ellentmondást.
-Elkísérlek. Mikor lesz?
-Nem tudom...De nem kell elkísérni..Amúgy is csak velem tudnál beszélgetni, mert nem tudsz magyarul. Nekem viszont a rokonokkal is kell beszélgetnem, te pedig addig unatkoznál.
-Az engem nem érdekel. Elmegyek, mert ez neked fontos, és szükséged van valakire, aki út közben is megvigasztal. Írj anyukádnak, hogy mikor lesz!-hát ha Ő ezt akarja. Biztos vagyok benne, hogy halálra fogja unni magát, mert senkit nem ismer, és nem is érti a nyelvet. Jó, mondjuk anya valamennyire tud angolul, de folyékonyan beszélgetni legalább egy órán keresztül nem tudna.
-Ahogy akarod.-egyeztem bele, majd írni kezdtem anyának. Pár perc múlva jött is a válasz, miszerint 3 nap múlva lesz délelőtt 11-kor, ottani idő szerint.
-Kell venni repülőjegyet.
-Megoldom. Sokat repültünk már a srácokkal, és az ismertségemet is kihasználhatjuk.-mondta büszkén, mire én megforgattam a szemem.
-Várj...Ott is meg fognak téged rohamozni...Biztos ezt akarod?-néztem rá kérdőn, mire bólintott. Lehet, hogy inkább engem zavarna, hogy mindenki ölelgetné...Biztos vagyok benne, hogy velük foglalkozna, hiszen a rajongói...És nyilván nem hanyagolja el őket, pont miattam. Már a gondolattól is elfog a féltékenység..
-Mi a baj?-nézett rám aggódó tekintettel. Gondolom észrevette, hogy kicsit elgondolkodtam.
-Semmi. Csak elbambultam...-hazudtam neki. Nem akartam, hogy még ez miatt is idegeskedjen...Nem akarom terhelni ilyenekkel.
-Akkor jó.-puszilt bele hajamba.-Na mit csináljunk?-kérdezte izgatottan.
-Nem tudom...Én most teljesen antiszociális vagyok..
-A történtek után nem is csodálom..Mármint..Nem úgy értem...Csak..-dadogott össze-vissza, én pedig elmosolyodtam.
-Értem, hogy érted...Nem maradnánk itthon? Semmi kedvem tömegbe menni...
-Nem, nem hagyom, hogy itthon ülj. De nyugi tömegbe se megyünk.
-Ross...-kezdtem volna ellenkezni de félbeszakított.
-Bízz bennem!-fogta meg a kezem, majd szemembe nézett. Sóhajtottam, majd bólintottam egyet. Ő őrült vigyorgásba kezdett, és egy gyors puszit nyomott számra. Nem tudtam, hogy hova megyünk, csak remélni tudtam, hogy tényleg nincs ott sok ember.
-Nagyon messze van?-kérdeztem miközben már cipőnket vettük.
-Nem, közel van.-mosolygott rám édesen. Úgy érzem, hogy mindjárt elolvadok. Szerintem sose fogom megszokni a közelségét, és mindig így fogok reagálni, akár egy pillantásától. Biztos vagyok benne. És persze örültem a hírnek, hogy nincs messze az a bizonyos ismeretlen hely. Nincs kedvem sétálni, legszívesebben befeküdnék az ágyba és nem jönnék ki onnan soha. Előre bevinnél 1 hónapra elegendő kaját, és inni valót...El lennék én.
-Min gondolkozol ennyire?-vette észre Ross, hogy "kicsit" elkalandoztam.
-Azon, hogy beviszek a szobámba jó sok kaját és egy hónapig nem jövök ki.-mondtam neki az igazat.
-Te bolond vagy!-nevetett fel, mire én vágtam egy durcás arcot, de én se bírtam ki nevetés nélkül. Végül sikerült elindulni, az ajtót most is gondosan bezártam, aztán eszembe jutott valami.
-Szerinted apunak hogy megy a randi?
-Ömm..Tudod, ő a főnökünk, szóval...Hogy mondjam...
-Nem akarsz a magánéletéről beszélni.-fejeztem be a mondatot helyette.
-Pontosan.
-Én igazából örülök neki...Tudtommal rég nem volt már senkije..
-Ez édes tőled.-mosolygott rám és közben összekulcsolta ujjainkat. Elmosolyodtam. Pár napja vagyunk együtt, de sose voltam ennél boldogabb.
Viszont még mindig nem tudom, hogy hová megyünk. Nagyon utálom a meglepetéseket, és ezért is zavaró.
-Éés...Hova megyünk?-tettem fel a kérdést, ami már régóta foglalkoztat.
-Titok.-na ne..Most stresszelhetek azon, hogy milyen helyre visz. Lehet, hogy elrabol! Na jó, ezt én se gondoltam komolyan. Hogy jutnak ilyen hülyeségek az eszembe? Nem értem magam.
Közben már negyed órája sétálhatunk. Gondolkozásom közben mindenről beszélgetünk Rossal, még jó, hogy több felé is tudok koncentrálni. Na meg nagyon jó érzés, hogy Ő még most is fel tud vidítani, ebben a helyzetben. Nem hittem, hogy valaha boldog leszek, de Vele az vagyok.
-Megérkeztünk.-állt meg Ross, amikor egy tóhoz értünk. Gyönyörű volt, a tavat fák vették körül, és sehol egy árva lélek. Csak ketten voltunk, Ő és Én. Amíg csodáltam a tájat, Ross levette a cipőjét és a zokniját és bement a vízbe.

-Nem jössz be?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Hát, nem is tudom...-válaszoltam bizonytalanul.
-Kérlek! A kedvemért...-könyörgött tovább, és édesen mosolygott.
-Na jó, legyen.-adtam be a derekam, és már vettem is le a cipőm. Oda sétáltam Ross mellé és rámosolyogtam. Ő derekamnál fogva maga elé fordított és mélyen a szemembe nézett. Csak néztük egymást, együnk se szólt a másikhoz. Ide nem is kellenek szavak, tudjuk, hogy mire gondol a másik.
Fejével lassan közeledni kezdett, én lábujjhegyre álltam, így is csökkentve a köztünk lévő távolságot. Talán pár milliméter választott el minket. Szívverésem felgyorsult, és vártam, hogy mikor csókol meg. Egyre csak kínoztak a másodpercek, míg végre ajkait enyémre tapasztotta. Kezemet mellkasára tettem és éreztem az Ő szívverését, ami szintén felgyorsult. Jó érzés, hogy ezt váltom ki belőle. Kezeimet mellkasáról nyakába tettem és beletúrtam szőke hajába. Filmbe illő pillanat volt, minden bajomat elfelejtettem és csak Rá figyeltem. Élveztem a pillanatot, amit most senki és semmi nem ronthatott el. Végül a levegőhiány szétválasztott minket, de még mindig öleltük egymást. Ross a homlokát enyémnek támasztotta és fürkészni kezdte tekintetem. Mélyen a szemeimbe nézett, amibe most is elveztem, ahogy mindig. Már egy ideje csak néz, én pedig kezdtem zavarba lenni és úgy érzetem, hogy rák vörös lett a fejem. Mi olyan érdekes bennem?!
-Mit nézel ennyire?...-kérdeztem a zavartól mosolyogva. Elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét, de nem válaszolt. Összekulcsolta ujjainkat és még mindig mosolyogva felnézett. Szívemet melegség öntötte el, és akaratlanul is elmosolyodtam. Már a gondolattól is, hogy egy tóparton vagyunk, csak Ő és Én, senki más.
-Tudod...-törte meg a csendet barátom.- Örülök, hogy eljöttél vele.-mondta édesen mosolyogva.
-Háááát..-húztam kicsit az agyát, mire kicsit elkomorodott.-Nyugi, ezerszer jobb társaság vagy, mint a pihe-puha ágyikóm.-nevettem el magam, én pedig kaptam egy olyan "köszi, ez jól esett" fejvágást.
-Bolond vagy..-mondta már Ő is nevetve.
-Mondtak már rosszabbat is..-erre már nem mondott semmit, csak magához ölelt és néztük a naplementét. Felnéztem Rá, és láttam, ahogy mosolyogva néz előre. Valószínűleg észrevette, hogy Őt nézem, ezért lenézett rám. Fejével lassan közeledett, majd megállt és elmosolyodott. Nem értem, hogy miért kínoz mindig ezzel, de nem is tudtam tovább gondolkozni, mert pár másodperc alatt letudta a köztünk lévő távolságot. Ajkait enyémhez tapasztotta és csókolni kezdett. Nem haboztam, visszacsókoltam, és kezeim újra nyaka köré fontam.
Hirtelen furcsa érzésem támadt. Nem a csókkal volt a bajom, az tökéletes volt, inkább mintha valaki figyelne minket. Állításom beigazolódott, amikor egy kattanást hallottam, és egy villanást észleltem, amit csukott szemmel is lehetett látni. Rossal azonnal szétrebbentünk és a fény forrása felé kaptuk a fejünket. Egy pasi volt az, hatalmas fényképezőgéppel, amivel újabb képeket csinált, majd elfutott. Ijedten néztem Rossra, aki még mindig le volt sokkolva, de szemében idegességet véltem felfedezni. Kibújt ölelésünkből és kiment a vízből, majd idegesen sétált fel-alá a parton.
-Basszus...A rohadt életbe.-hallottam szitkozódását. Soha nem láttam még ilyen idegesnek. Jó, persze én se örülök ennek az egésznek, de nem kell ennyire túlreagálni. Nem is a cikkektől félek, inkább csak a rajongóiktól, hogy utálni fognak, és Rossnak a rajongói fontosabbak lesznek mint én...De én mégse idegeskedek ennyire. Talán szégyell engem? Nem vagyok elég jó neki? Talán az a baj, hogy én nem vagyok híres? Kérdések milliói cikáztak a fejembe, miközben még mindig a vízben álltam tehetetlenül. Barátom még mindig ideges járkált... Nem értettem az egészet.
-Ross...-szólongattam, miközben kijöttem a vízből. Nem reagált, mintha meg se hallotta volna.-Ross!-szóltam hozzá kicsit hangosabban, mire már felfigyelt.-Miért csinálod ezt?
-Nem érted Viki?! Holnap ezzel lesz tele az összes újság és az internet. Mindenki ezen fog csámcsogni..-válaszolt, szinte már kiabálva. Értem amit mond, de akkor se kellene így reagálni..
-Én se örülök neki, de egy "kicsit" túlreagálod..Mármint...-mondtam volna, de Ő félbeszakított.
-Túlreagálom?! Nem...És gondolom te se szeretnéd, ha megrohamoznának téged a firkászok...De ezt úgysem értheted, hiszen te csak egy átlagos lány vagy..-szava szívemig hatoltak, de nem jó értelemben. Ha így gondolja, miért van velem? Hiszen én csak egy átlagos lány vagyok. Nagyon rosszul esett, hogy ezt mondta, és éreztem, hogy szemeim megteltek könnyel. Ha belegondolok ma már legalább negyedszerre sírom el magam. Szuper! Csak egy átlagos lány...Gondolja csak ezt!
-Jó, akkor én inkább megyek. Szia.-köszöntem el könnyeimmel küszködve. A földet pásztázva sétáltam el mellette, hogy még véletlenül se vegye észre könnyes szemeim.
-Viki...Én..Ne haragudj, nem úgy értettem, csak...-kiabált utánam, mire visszafordultam.
-Hát akkor hogy gondoltad? Ezt nem lehet többféleképpen érteni...De várj..Én csak egy átlagos lány vagyok, biztos azért nem értettem.-mondtam szinte kiabálva. Könnyeimet már nem tudtam visszatartani, hagytam, hogy lefolyjon arcomon. Ross lehajtotta fejét, mintha nem merne a szemembe nézni. Ráztam egyet a fejemen, majd elindultam haza. Előjött az összes rossz dolog, ami ma történt: veszekedés Rossal és Logannel, aki ezek után biztos, hogy nem áll velem szóba... Aztán a mamával történtek, Márk megjelenése, és újabb veszekedés Rossal. Ez túl sok egy napra...Az én idegeim se bírják sokáig. Esküszöm, alig várom, hogy elkezdődjön az egyetem, és eltereljem a gondolataim. Művészeti egyetemre jelentkeztem, hiszen imádok festeni és rajzolni, mások szerint tehetségem is van hozzá, de szerintem van még hova fejlődnöm. Na meg persze remélem szerzek új barátokat is. Egyedül Lucyt ismerem. Már ha a 2 perces beszélgetést lehet ismertségnek nevezni. És nem is biztos, hogy egy csoportba leszünk, habár nagyon remélem, rendes lánynak tűnt. Nem úgy, mint Pamela. Az a lány rémes volt...Ahogy rácsimpaszkodott Rossra, engem félrelökve...Még a hideg is kiráz.
Gondolkodásom közepette haza is értem. Bedugtam a kulcsot a zárba és el akartam fordítani, de nem sikerült. Ezek szerint nyitva van, és apa már itthon van. Remélem jól sikerült a randija.
Bementem a házba, egy halk "szia" hagyta el a számat, majd felrobogtam szobámba. Nem akartam, hogy apa észrevegye, hogy sírtam. Nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson. Inkább először lezuhanyzok, és majd utána lemegyek. Így is tettem, amint felértem a szobámba összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccokat és mentem a fürdőszobámba. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. A forró vízcseppek feltöltötték testemet, ami most nagyon jól jött. Így talán nem fog annyira látszani, hogy szinte az egész napot végigbőgtem. Na mindegy, otthon is így volt évekig, most is ki fogom bírni. És amúgy is...Igazából csak a mama miatt van okom sírni...Hiszen Logan, ha tényleg a barátom, akkor nem hagy magamra ez miatt...Ross pedig..Hát...Erre azt tudom mondani, hogy fiú miatt nem sírunk. Szép volt, jó volt...1 hétig...Megbántott, és nem fogok egyhamar megbocsájtani. Ha tényleg szeret, akkor küzd értem és tud várni...Nem? Dehogynem!
Nagyon elgondolkoztam, és nem néztem az időt, de már legalább fél órája állok a zuhany alatt. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy kiszállok alóla, amit meg is tettem. Megtörülköztem és felvettem pizsimet, majd lementem apához. Ideje beszélnem vele...
-Szia Viki. Miért rohantál úgy fel? Itt volt Alisha és szerettek volna bemutatni neki.-mondta, amint meglátott.
-Ne haragudj, nem láttam...Csak szükségem volt egy zuhanyra. És egyébként ki az az Alisha?
-A legcsodálatosabb nő akit valaha láttam...-válaszolt mosolyogva, nekem pedig egyből leesett, hogy biztos vele randizott. Jó volt látni, hogy legalább ő boldog. Viszont így most rosszul éreztem magam, amiért csak úgy elrohantam. Biztos egy igazi bunkónak tart Alisha.
-Úúúú, tényleg ne haragudj..Csak tudod..Felhívott anya, és közölte, hogy meghalt a mamám...És most nem vagyok túl jól.
-Jézusom! Nem haragszom, ne aggódj. Gondolom mostanában lesz a temetés.
-Igen, 3 nap múlva. Már megvannak a repülőjegyek.
-Jegyek? Kivel mész?
-Úgy volt, hogy Ross elkísér, de nem tudom...-válaszoltam bizonytalanul, és újra megteltek szemeim azzal a bizonyos sós folyadékkal. Nem szabad sírni! Megfogadtam!
-Történt valami?
-Összevesztünk, de nem olyan lényeges...-még hogy nem lényeges? Ekkorát még életembe nem hazudtam. Összevesztem a számomra legfontosabb emberrel a világon... Mindegy, nem szabad ezen agyalnom, mert minél többet gondolok rá, annál rosszabb lesz. Inkább gondoljunk jó dolgokra...Napsütés, szivárvány és azok a muffinok, amiknek ilyen cuki fejük van a képeken. Na igen, süt belőlem az értelem. Ebben a pillanatban valaki megállás nélkül kopogtatni kezdte az ajtót. Ki lehet az ilyen későn? Csak nem Ő legyen..Semmi kedvem most Vele beszélgetni...
-Majd én nyitom.-mondtam apának és az ajtó felé indultam. Kinyitottam, és hála isten nem Ő volt az.
-Mit keresel itt?-kérdeztem Rikert, ugyanis igazából rá se számítottam.
-Ross elmondta, hogy összevesztetek. Jól vagy?-kérdezte, és az aggódás minden "tünete" látszott az arcán. Ezen kicsit elmosolyodtam. De aztán felfogtam, hogy mit is kérdezett és azonnal elkomorodtam.
-Mit gondolsz?...-kérdeztem cinikusan, mire a földet kezdte pásztázni.-Nem akarsz bejönni?-invitáltam be, mivel nem akartam az ajtóba beszélgetni. Nem válaszolt, csak átlépte a küszöböt és már bent is volt. Megvárta amíg becsukom az ajtót és elindult a szobám felé, közben intett egyet apának. Mikor felértünk, becsuktam magam mögött az ajtót, hiszen azért nem akarom, hogy apa hallja az egész beszélgetést..
-Hallottam a mamád felől is...Nagyon sajnálom.
-Köszönöm...Úgy volt, hogy Rossal megyek a temetésre, de így nem fog velem eljönni. Mármint én nem szeretném. Csak az a baj, hogy már megvan a 2 jegy...Nem tudom, hogy hogy lesz.
-Én szívesen elkísérlek. Ha úgy jó neked.
-Persze.-mosolyogtam rá, majd folytattam.-Legalább nem fogok unatkozni az úton.
-Az tuti! Egyébként hány napot maradunk?
-Csak 2 napig leszünk ott.
-Úristen!-döbbent le hirtelen.-2 napot kell kibírnom veled? Hát lehet, hogy meggondolom magam...-mondta nevetve, ami eszelős röhögéssé alakult. Tudtam, hogy csak viccel, és nekem is nevetnem kellett rajta.
-Mint két retardált fóka.-mondtam még mindig röhögve. Imádom Rikert, mindig jó kedvem lesz ha vele vagyok. Fel tud vidítani a baromságaival. Örülök, hogy van egy ilyen jó barátom.
Az egész estét végig beszélgettük, és persze a hülyéskedés sem maradhatott el. Riker felhozott 1 zacskó mályvacukrot és valami Chuppy Bunny-t játszottunk, mert hogy "a The Vampstől egyszer már kikaptak és győzni akar" vagy mi. A lényeg, hogy annyi mályvacukrot kell beletömni a szádba, amennyit csak tudsz, és mindig ki kell mondanod, hogy Chuppy Bunny. Hülyeség, de ne várjatok tőlünk sokat. Természetesen Riker győzött, amit úgy ünnepelt meg, hogy végigfutott az utcán és közben azt kiabálta, hogy "én vagyok a Chuppy Bunny kiráááály". Mondhatom, örülhettek a szomszédok, hogy este 11-kor egy 21 éves srác üvöltözik. Minket nem lehet összezárni, mert olyanok vagyunk mint két 5 éves. Legalábbis ami az értelmi szintet illeti.
Negyed óra futkározás és kiabálás után sikerült visszamenni a házba. Persze apa már aludt, és szerencsére a mi zajunk se keltette fel.
-Na jó, én elindulok haza.-jelentette ki Riker, én meg olyan "ezt te se gondoltad komolyan" fejjel reagáltam.
-Biztos, hogy nem! Nem engedlek haza ilyen későn? És ha elüt egy autó?-kérdeztem felháborodva.-Itt fogsz aludni!-mondtam nemleges választ nem tűrve. Riker viszonylag könnyen beleegyezett "legalább megszokja a hülyeségeimet ha már 2 napig együtt leszünk" alapon. Kedves gondolat.
Viszont nem volt nála semmi, ezért gondoltam majd apától elveszek egy tiszta alsógatyát. Úgy is alszik, nem fog neki feltűnni. Így is tettem, belopóztam apa szobájába, ahol csak a hangos horkolást lehetett hallani. Hát ez az Alisha nem tudja, hogy mire vállalkozott. Mindegy, igyekeztem a leghalkabban osonni, ami sikerült is szerencsére. Miután sikeresen kiértem a szobából lepacsiztam Rikerrel és odaadtam neki a boxert.
El is ment fürdeni, és 10 perc alatt kész lett. Csodálkoztam, hogy ilyen gyors volt. Na mindegy, mivel én is futkostam és megizzadtam, ezért újra meg kellett fürödnöm. Én is hamar végeztem, magamhoz viszonyítva. Ami annyit jelent, hogy fél óra helyett most csak 20 percet voltam bent. El se tudnátok képzelni, hogy mennyit számít az a 10 perc. Elárulom: szinte semmit.
-Azt hittem megfulladtál, vagy valami.-mondta Riker mikor kiértem a fürdőből.
-Örülnél mi?-nevettem fel mondatára, majd ő is így tett. Közben kiterült az ágyamon, így az egészet elfoglalta. Ezt ugye ő se gondolta komolyan?-Na jó, told arrébb a nagy segged, én is el szeretnék férni!-parancsoltam rá, és ő jó kisfiú módjára engedelmeskedett is. Befeküdtem mellé, és ilyenkor jön jól, ha a 40 fokba is fázós vagy, ezért 2 takaród van. Ezentúl már nem nézhetnek hülyének, amiért 2 takaróm van, pedig egyedül alszok. Na mindegy, inkább nem gondolkozok ilyen baromságokon.
-Jó éjszakát!-mondtam Rikernek, majd átfordultam a másik oldalamra, így háttal voltam neki.
-Neked is.-viszonozta a gesztust és érzetem, ahogy közelebb jön, és átkarolja derekam. Olyan kiskifli-nagykifli pózban lehettünk. De nem kell félreérteni semmit! Szeretem Rikert, de csak, mint egy barátot. És szerintem nincs baj azzal, hogy velem alszik és átölel. Én csak barátként tekintek rá, és ő is rám. Én az idióta öccsét szeretem, aki nagyon megbántott. Meg fogok neki bocsájtani, hiszen az lenne a helyes döntés, legalábbis ha a lelki állapotomról beszélünk. Csak nem most. Ezek voltak az utolsó gondolataim, éreztem ahogy pilláim egyre nehezebbek, majd elnyomott az álom.