7.rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni, de hétvégén nem voltam otthon és a suli is elkezdődött és már most 3 oldalakat kell tanulnom.:/ Így suliidőbe hetente 2 rész lesz.:) 
Örülnék a több kommentnek, és ha tetszik a blog, IRATKOZZATOK FEL!:)
Jó olvasást!


-Baby?!-kérdeztem csodálkozva.

-Nem tetszik?-kérdezte, majd lebiggyesztette a száját.

-Nem ezt mondtam...

-Akkor jó!-mondta, és most nyakamra adott egy puszit. Isteni érzés volt, nem tagadom. Lecsuktam szemeim, és most nem gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni. Ross velem van, és szeret, és most csak ez számít. Boldog vagyok. 

*Ross szemszöge* 

Amióta megláttam Vikit, tudtam, hogy Ő kell nekem. Ő teljesen más volt a többi lány. Nem sikítozott teli torokból, hogy engem lát...Sőt, igazából közölte velem, hogy utál. És most mégis megkaptam. Egy lánynál se éreztem ilyet, mint vele. Lehet, hogy ezek nyálasan hangzanak, de ez az igazság. Kimondhatatlanul szeretem. Soha, egy lányt se szerettem még ennyire. Vele akarom leélni az életem. És most mondhatja mindenki, hogy még csak 19 éves leszek, de nem érdekel...Olyan édesen alszik. Nincs szívem felkelteni, inkább kimegyek és csinálok neki reggelit. Hangokat hallottam a konyha felől, biztos Ryland az, ő ilyen korán kelő típus...Óvatosan keltem ki az ágyból, nehogy felkeltsem Vikit, majd elindultam a konyha felé. Hát, nem Ryland volt az, hanem az anyám. Mit keres ő itt? Úgy volt, hogy el kell mennie pár napra...Jó, akkor most be kéne valahogy avatni a történtekbe...
-Jó reggelt! Hát te?...-kérdeztem kómás hangon.
-Jó reggelt! Mégse kellett maradnom, aminek én nagyon örülök.-így már mindent értek. Közben elkezdtem reggelit csinálni Vikinek. Csináltam neki rántottát, remélem szereti, narancslevet is öntöttem neki és tejeskávét is..Nem tudtam, hogy melyiket szereti.
-Anya, van a kertbe valami virág?-szerettem volna, szépen megtálalni, és gondoltam teszek a tálcára egy szál virágot, biztos jól mutatna.
-Persze, de minek? És kinek csinálod a reggelit?
-Vikinek. Tegnap ugye átjött...És itt aludt.-nem mondhatom, hogy a barátnőm, hiszen még nem kérdeztem meg...
-Emlékszem rá...Ő a barátnőd?
-Még nem kérdeztem meg, de szeretném, ha az lenne.-válaszoltam vigyorogva, majd kifutottam a kertbe egy rózsáért. Ráraktam a reggelit egy tálcára, na meg a virágot és mentem is a szobám felé. Benyitottam, és Viki még mindig aludt. Letettem az éjjeliszekrényre a tálcát, hátha a finom illatokra felkel. Pár perc múlva mozgolódni kezdett.
-Jó reggelt álomszuszék! Hoztam reggelit...Remélem ízleni fog.-mondtam majd, kezemmel végigsimítottam puha arcán.
-Neked is. Hát az illata jó..-halkan felnevetett, és a levegőbe szippantott. Lassan kezdte el enni, mintha félne, hogy rossz vagy ilyesmi.
-Hmm, ez finom. Nem hittem volna, hogy tudsz főzni.-dicsérte meg "főztömet" miután lenyelte az első falatot. Én csak mosolyogtam és néztem. Még reggel, kócos hajjal, pizsamában, smink nélkül is gyönyörű. Valószínűleg észrevette, hogy bámulom, mert elpirult, és zavartan újra elkezdte enni a reggelit.
-Köszönöm, nagyon finom volt.-köszönte meg a reggelit, majd közelebb húzódott hozzám. Egyre csak közeledett, kicsit bizonytalan volt, ezért még közelebb húztam és megcsókoltam. Puha ajkainak narancs íze volt. Csókjában érezni lehetett, hogy kicsit meglepődött, de hamar átadta magát az élvezetnek. Elvettem előle a tálcát, leraktam a kis szekrényre, majd az ölembe húztam Őt, de csókunkat egy percre se szakítottam meg. Végül sajnos a levegőhiány elválasztott minket. Légzésünk felgyorsult, de hamar visszaállt normál tempóba.
-Elmegyek a fürdőbe felöltözni, és haza megyek.-törte meg a csendet, bár ne tette volna. Nem akarom, hogy elmenjen.
-Itt is átöltözhetsz...Muszáj elmenned?
-Jó, de akkor fordulj el! Muszáj, mert ma kell beiratkoznom az egyetemre.-Egyetem? Tényleg, hiszen az miatt költözött ide.
-Elkísérlek!-jelentettem ki, ellentmondást nem tűrve. Csak bólintott, majd köröket rajzolt kezével jelezve, hogy forduljak el. Úriember módjára nem leskelődtem, de nagyon nehezen álltam meg, hogy ne lessem meg tökéletes alakját.
-Oké, kész vagyok.-erre azonnal visszafordultam felé. Egy szoknya volt rajta, combközépig ért.-Mit nézel annyira?-kérdezte, és ezek szerint feltűnt neki, ahogy végigmértem tekintetemmel.
-Már nézni se szabad?-feleltem kérdéssel kérdésére, majd lebiggyesztettem számat.
-Jajj, gyere ide!-tárta szét kezeit, amik ölelésre vártak. Azonnal oda is mentem, és szorosan magamhoz húztam és megöleltem. Éreztem parfümjének finom illatát. Jól beszippantottam, hogy mindig emlékezzek erre az illatra.
-Ross...El fogok késni!
-Jó...Menjünk.-nem szívesen engedtem el, jó volt a karjaim közt tartani. Vállára vette a táskát, és már indultunk is. Felajánlottam, hogy segítek, de nem engedte. Ez jellemző, szörnyen makacs. Beszálltunk a kocsimba és indultunk is. Nagyon édesen navigált, meg kell hogy mondjam. Néha mondott hülyeségeket, de fél óra múlva sikeresen odaértünk az egyetemhez.
-Bemegyek veled.
-Nem, ez rossz ötlet!-ellenkezett egyből, amint kimondtam a mondatot. Miért lenne rossz ötlet?
-Miért? Nem akarlak egyedül hagyni.
-De gondolom felismernének téged, és mindenki köréd gyűlne és levegőt se kapnál...-ebben lehet, hogy igaza van de nem érdekel.
-Jó, én akkor is bemegyek veled!-jelentettem ki véglegesen. Kedves, hogy aggódik, de nem tud meggátolni.
Túlságosan is szeretem, nem akarom magára hagyni egy percre sem!

*Viki szemszöge*

Reggel nagyon jól esett, hogy Ross reggelit csinált nekem. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen romantikus...Azt meg pláne nem, hogy tud főzni, ráadásul jól. Egyetemre is elvitt beiratkozni, habár szerintem ez nem volt olyan jó ötlet. Jó addig oké, hogy elhozott, de mindenki oda lesz meg vissza Rossért, és nem bírnám nézni, ahogy velem egy idős lányok (akik ezerszer szebbek nálam) ölelgetik, meg hasonlók. Már a gondolattól is ideges leszek. Viszont ideje lenne kiszállni a kocsiból, hiszen be kéne iratkozni.
-Na menjünk.-szólaltam meg, majd kiszálltunk a kocsiból. Ross egyből odajött hozzám és kézen fogva sétáltunk az egyetemhez.
Sokan megbámultak minket, nyilván felismerték Rosst, de volt bennük annyi, hogy nem futnak oda hozzá, mert velem van. Kivéve egy lányt.
-Úristen, Ross, nagy rajongód vagyok!-ugrott egyből Ross nyakába. Szörnyen idegesített, hogy a barátom nyakán lóg. Miket beszélek? Nem is vagyok a barátnője, vagyis nem lett még kimondva. Közben a csaj egyre csak nyomult Rossra, én pedig úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok.
-Jajj, mellesleg Pamela vagyok.-mondta a csaj, akin mellesleg annyi vakolat volt, hogy szerintem tuti ő tartja el a kozmetikai boltokat. Ez a kis ribanc engem már félre is lökött, le se szarta, hogy eddig kézen fogva sétáltunk. Na jó én ezt nem nézem tovább! Fogtam magam, és tovább mentem, egyenesen be az egyetem kapuin. Hátra néztem, de Ross nem jött utánam. Még mindig azzal a pofátlan libával beszélget. Ezt nem hiszem el! Tudtam, hogy ez lesz...Mindegy..Inkább meg kéne keresnem, hogy hol kell beiratkozni.
-Szia. Bocsi, látom eltévedtél.-szólított meg egy idegen lány.
-Szia. Igen, egy kicsit. Nem tudod, hogy hol lehet beiratkozni?-tettem fel a kérdést, hátha ő tudja.
-De, én is onnan jövök. Gyere velem! Ja és amúgy Lucy vagyok.-mosolygott rám, majd én is így tettem.
-Én Viki vagyok. Nemrég költöztem ide.
-És eddig hogy tetszik a város?
-Nagyon szép..És sok szórakozási lehetőség van, ami sose árt.-nevettem el magam.
-Igen.-mondta ő is nevetve.-Itt is vagyunk.
-Köszi. Remélem, még találkozunk, szia.-köszöntem el, és az asztalhoz fordultam. Viszonylag hamar végeztem a beiratkozással, ezért elindultam kifelé. Megláttam Rosst az egyetem kapujánál. Ajánlom, hogy a bocsánatkérése kielégítő legyen. Megálltam előtte, de egy pillanatra se néztem rá, mintha minden más érdekesebb lenne. Közelebb jött, így szemben álltunk egymással.
-Figyelj, nagyon sajnálom.-fogta meg mindkét kezemet. Még mindig nem néztem rá.-Nem küldhetem el a rajongóinkat...Nekik köszönhetjük, hogy eddig eljutottunk.-ezt valahogy meg is értem, de az a csaj "kicsit" túlzásba esett..
-Ez mind szép és jó, és meg is értem, de az a csaj, már "enyhén" nyomult, engem is ellökött mikor látta, hogy velem vagy.-keltem ki magamból, de Ő még mindig nem tágított.
-Igen, ez egy kicsit durva volt, de ezt vele is közöltem, és inkább idekint vártalak tovább. Ígérem, hogy nem fog többet előfordulni!-hmm...Az ígéreteknek ára van, be is kell tartani.
-Rendben...-adtam be a derekam, bevallom nem volt kedvem veszekedni vele, mert mindennél jobban szeretem. Nem akarom elveszíteni.
-Nem akarlak elveszíteni, érted?-mintha csak a fejembe olvasott volna.-Te vagy a mindenem!-folytatta tovább.
-Aranyos vagy..-nyögtem ki végre pár szót, eléggé zavarba voltam. Soha, senki nem mondott nekem még ilyet. Elmosolyodott, ujjainkat összekulcsolta és így mentünk a kocsiig. A hazafelé vezető utat most viszonylag csendben töltöttük, talán az előbb történtek miatt. Hamar megérkeztünk, mert az egyetem közel volt a házunkhoz, szerencsére. Legalább ha gyalog megyek suliba, akkor se kell korán kelnem.
-Köszi, hogy elhoztál...Nincs kedved bejönni?-nem voltam biztos a kérdésemben, mert nem tudom pontosan, hogy mi is van köztünk...
-De, van kedvem.-válaszolt, majd rám nézett, én pedig azt hittem, hogy ott helyben elolvadok. Most nem úgy nézett, ahogy szokott, volt benne valami más. Olyan csábos, vagy hogy mondjam. Egyre közelebb hajolt, már csak pár centi választott el minket. Szemeimet automatikusan lecsuktam. Kínzó lassúsággal, de végre éreztem ajkait az enyémen. Vadul csókolt, mindig többet és többet akart. Idilli pillanatunk azonban sikeresen el lett rontva.
-Khmm...-krákogott apa a bejárati ajtónál állva.
-Basszus, Ross...-kezdtem bele de félbeszakított.
-Nyugi, nem lesz baj.-küldött felém egy biztató mosolyt, majd kiszálltunk a kocsiból. Köszöntem apunak, majd egyből beviharoztam a házba. Ross még beszélgetett valamiről apuval, de semmit nem hallottam belőle. Remélem apa nem nyírja ki szegényt...Pár perc múlva nevetve jöttek be mindketten az ajtón. Ez jót jelent....
-Minden el van rendezve...Ééés itt alszok.-mondta miközben szembe állt velem, kezeit derekamra tette, míg az én kezeim tarkóján pihentek.
-Ez...ez fantasztikus!-mosolyodtam el majd lábujjhegyre álltam és lágy csókot leheltem ajkára.
-Gyerekek...Én elmentem, legyetek jók!-kiabált nekünk apa.
-Hova mész?-érdeklődtem utána, hiszen ilyenkor már nem szokott elmenni.
-Tudom, hogy furán fog hangzani, mivel nem vagyok már olyan fiatal...De randevúm lesz!-válaszolt vigyorogva apa. Jó boldognak látni.
-Rendben...Akkor szia!-köszöntem el tőle. Rosstól is hallani lehetett egy "viszlát!"-ot, majd elhagyta a házat. -Kettesben maradtunk...-mondta Ross miután az ajtó becsapódott. Bevetette a "perverz nézést" hátha beadom a derekam, de nem fog neki összejönni.
-Ne nézz így rám...Inkább csináljunk valami ebédet..Éhen halok!
-Rendben...Van pizza sütőtök?
-Igen, van....Te tudsz pizzát sütni?
-Nem lehet olyan nehéz...-mondta nevetve. Na ezen már meg sem lepődök. Végül néztünk a neten egy receptet, és az alapján elkészítettük. Sonkás, kukoricás pizza mellett döntöttünk, mert az a kedvencem. A tésztával rengeteget bajlódtunk, de végül sikerült megcsinálni, és már raktuk is rá a szószt, sonkát, kukoricát és sajtot. Beraktuk a sütőbe és már csak várni kellett.
-Mondtam, hogy nem lehet olyan nehéz...Csak ne égessük el..-mondta miután, becsukta a sütőt.
-Persze, te megmondtad...Amíg kész lesz, nézzünk valami filmet!-tettem a javaslatot, és Ő egyetértően bólintott. Odamentünk a tv-hez, ahol a filmek is voltak. Legalább 100 CD volt a polcon, de egyik se tetszett igazán, de amikor már majdnem meguntam a keresést, megtaláltam a kedvenc filmemet.-Nézzük, meg ezt!-emeltem a magasba a felhők fölött 3 méterrel című film lemezét.
-Még nem láttad?
-De, már ezerszer, de ez a kedvenc filmem.
-Jó, legyen...-adta be a derekát, aminek nagyon örültem. Be is tettem a CD-t a lejátszóba és elindítottam a filmet. Ross is figyelmesen nézte, persze amikor a főszereplők között forrósodott a hangulat, Ő is kérte a csókokat. Csodálkoztam, hogy nem kezdett el hisztizni, mint a többi fiú, hogy ez a film túl nyálas, és hasonlók. A filmet a háromnegyedénél kb. le kellett állítani, mert kész lett a pizza. Kellemeset csalódtam, mert isteni finom lett. Már tudom, hogy ha valami finomat akarok enni, csak át kell hívnom Rosst. Visszamentünk a kanapéra és tovább néztük a filmet pizzával az ölünkbe. A végén, ahogy mindig, elsírtam magam. Ross persze nem értette, hogy a lányok miért néznek olyan filmeket, amin bőgünk. Mondjuk, nem is vártam azt, hogy megértse.
Már legalább fél órája vége volt a filmnek, de mi még mindig ugyan úgy, feküdtünk a kanapén. Végig csak beszélgettünk, egyszer se volt az a "kínos csönd".
-Szeretlek!-suttogta alig hallhatóan. Nem válaszoltam semmit, csak magamhoz húztam és apró csókot leheltem puha ajkaira. Persze Ő nem elégedett meg ennyivel, ezúttal Ő húzott magához, és vadul csókolni kezdett. Egyik kezével benyúlt pólóm alá, és csupasz hasamat kezdte el simogatni. Tevékenysége miatt halk sóhajok hagyták el számat, amit Ő biztatásnak vett, így tovább csinálta. Az én kezeim se tétlenkedtek, egyikkel hajába túrtam, másikkal benyúltam a hátánál pólója alá, és körmömmel végigszántottam rajta. A tökéletes pillanatot, megint sikerült elrontani, ugyanis csengettek. Valaki nagyon jól tud időzíteni..
-Ezt nem hiszem el!-Mordult fel mérgesen Ross, én pedig kimásztam alóla és az ajtóhoz mentem. Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.
-Logan? Mit keresel itt?-Ross valószínűleg meghallotta a férfi nevet, mert azonnal ott termett mellettem és kezeit átkulcsolta derekamon.
-Ez ki?-kérdezte idegesen Ross.
-Tudod, itt állok előtted, ezért mindent hallok. És Viki egyik barátja vagyok.-fordult Logan Ross felé, majd folytatta felém fordulva.-Nem kaptad meg az sms-t? Írtam, hogy jövök.-gyorsan előkaptam a mobilom, és már láttam is az üzenetet. Miért nem hallottam?! Lehet, hogy a film miatt....Vagy Ross terelte el a figyelmem..
-Ne haragudj, nem tudom, hogy miért nem hallottam meg...
-Talán azért, mert izgalmasabb dologgal voltál elfoglalva..-szólt közbe Ross. Ezt mos feltétlenül muszáj volt? Pont Logan előtt, akinek 2 napja mondtam, hogy mennyire nem kedvelem Őt?!
-Ó, értem én...Akkor nem is zavarok, sziasztok. Viki, téged majd hívlak.
-Ne, Logan...-próbáltam, megakadályozni, hogy elmenjen, de meg se várta, hogy befejezzem, már be is csukta maga után az ajtót.
-Neked mi bajod van?-fordultam idegesen Ross felé.
-Mit kellett volna tennem? Legutóbb is vele találkoztál, most meg csak úgy idejön...-honnan tudja, hogy vele találkoztam? Csak Rikernek mondtam, de ő nem adta volna tovább...
-Te követtél engem?-csak is ezt a lehetőséget tudtam elképzelni....Nagyon ideges voltam Rossra...Elüldözte az egyetlen barátomat..
-Nem tehettem mást, féltékeny voltam!-adott választ kérdésemre, szinte kiabálva. Féltékeny?! Loganre?
-Logannek van barátnője, és a Hannás dolog után rájöhettél volna, hogy szeretlek, és ha én szeretek valakit akkor az nem múlik el pár nap alatt! De mindegy, inkább most menj el!-lehet, hogy túlreagálom a dolgot, de nincs kedvem vele beszélgetni...Elrontja a barátságomat Logannel a féltékenykedésével, pedig semmi oka nincs rá...
-Kérlek, ne csináld ezt!
-Menj el! Egyedül szeretnék lenni..Értsd meg kérlek..-mondtam neki könnyeimmel küszködve.
-Rendben...Ahogy akarod..-láttam a fájdalmat szemeiben, hogy megbántottam. Szörnyű érzés volt látni, hogy miattam ilyen. Ne, menj! Nem gondoltam komolyan. Kérlek, ne hagyj el..Szeretlek!
 Nagy erőfeszítésembe került, hogy könnyeim eddig ne törjenek elő. Ross becsapta maga után az ajtót, de én még most sem sírtam. Nem sírhatok! Erősnek kell lennem! Mi a baj velem? Mindenkit csak ellökök magamtól... A régi barátaim is elhagytak Magyarországon, most pedig valószínűleg Logant se látom többet....Na és persze Ross...Sikerült azt az embert elküldenem, akit mindennél jobban szeretek. Gratulálok magamnak...Nobel díjat érdemlek, esküszöm..Talán Riker még nem tud erről, és beszélhetek vele...Vagy az is lehet, hogy Ross már hazaért, és mindent elmondott neki...Hogy elküldtem..Biztos, hogy most nem lesz velem megértő..És a következő pillanatban, mintha érezte volna, hogy emlegetem, a telefonom csörögni kezdett, és rajta Riker neve villogott...Biztos jól lecsesz, amiért megbántottam az öccsét.
-Szia..-szóltam a készülékbe, elég megviselt hangon.
-Szia...Látom te se vagy jobb állapotban..
-Ross?....-kérdeztem tőle, de tudtam, hogy róla beszélt.
-Igen...Nagyon ideges, és azt hajtogatja, hogy "mindent elszúrtam"....meg hogy elveszített téged, pedig nem is voltatok olyan sokat együtt...-istenem...Ezt helyre kell hoznom! A rajongóik észre fogják venni, hogy nincs minden rendben. Nem tehetem ezt vele...De nem tudok vele beszélni..Képtelen vagyok rá..
-Én....Nem tudom, mit mondjak...-hebegtem össze-vissza, mert tényleg lövésem sem volt, hogy mit mondhatnék....
-Szereted?-kérdezte. Mégis milyen hülye kérdés ez? Szerintem ez nyilván való..
-Riker...Mintha nem tudnád..
-Akkor miért küldted el? Tudod egyáltalán, hogy mennyit jelentesz neki?-kérdezte idegesen. Számítottam erre a beszélgetésre, hiszen mégis csak az öccse és hiába vagyunk jó barátok..
-Mert ideges voltam, de már ezerszer megbántam....Én szeretem Őt!-szavam elakadt, több mindent nem tudtam kinyögni, mert a sírás szinte fojtogatott.
-Jó, csak ne sírj kérlek...Hallom a hangodon...Viszont ezt hozzátok helyre, mert ha külön vagytok, mindketten csak szenvedtek, és ez senkinek se jó!
-Próbálom...Tartsd egy kicsit, valaki más is keres.-megnéztem, hogy ki az, és a látvány ledöbbentett. Anya volt az. Most hív először, amióta itt vagyok.-Szia!-próbáltam vidámnak tűnni, hogy ne vegye észre a hangomon, hogy a bőgés kerülget.
-Szia Kincsem...-köszönt vissza, habár elég komor volt a hangja.
-Minden oké?
-Nem...A mamád...Már nagyon beteg volt...-nem! Ez nem jelentheti azt, hogy meghalt! Nagyon közel álltam hozzá, és még csak el se búcsúztam tőle...
-M-meghalt?-ejtettem ki azt az egy szót, amitől féltem. A másik oldalról nem jött válasz, csak sírást hallottam. Szóval igaz.. 

Már nem bírtam visszatartani a sírást, végigcsúsztam a falon, ahol eddig támaszkodtam, egészen a földig. Amit eddig bent tartottam, az most kijött. Ezt már nem tudom elviselni...Túl sok ez így egyszerre. Kinyomtam a telefont, és visszatértem Rikerhöz, habár azt nem tudom, hogy hogyan fogok megszólalni.

-Riker...-szólítottam meg zokogva.

-Viki, mi történt? Ki keresett?-bombázott egyből kérdéseivel.

-Anya...Riker, a mamám...meghalt.-mondtam ki nehézkesen a szavakat. Ahogy ezt kimondtam, még nagyobb zokogásba törtem ki, ha ez egyáltalán lehetséges.

-Nyugodj meg Viki! Idővel könnyebb lesz, ne aggódj...Kérlek..

-De én...-kezdtem volna bele, amikor egy másik hang félbeszakított.
-Viki! Mi a baj? Mi történt?-sikerült megfejtenem, hogy Ross szólt közbe. Biztos elvette Rikertől a telefont.
-Ross...Ne haragudj, hogy elküldtelek. Szükségem van rád!
-Máris indulok!-nagyon jól esik, hogy így törődik velem. Még senkinek se voltam ilyen fontos a szüleimen kívül..
-Bocsi Viki, Ross meghallotta, hogy vigasztallak..-hallottam meg újra Riker hangját.
-Semmi baj, jobb is így.-válaszoltam neki kicsit nyugodtabb állapotba.
-Már el is indult hozzátok..Nagyon fontos vagy neki.
-Tudom...De ha nem baj, inkább leteszem, mert nagyon ki vagyok..
-Megértem, de még beszélünk. Szia!-köszönt el, és bontotta a vonalat. Nem is volt időm elköszönni. Mindegy, ez most a legkisebb gondom. Még mindig ugyan úgy ültem a földön, amikor meghallottam a csengőnk dallamos zenélését. Ross ilyen hamar ide ért volna? Furcsa.. Odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam, de egy nem várt személy állt előttem. Lábaim földbe gyökereztek, teljesen lefagytam. Azt hittem, hogy soha többé nem látom.
-Mi az, már nem is köszönsz?-kérdezte undorító, bájolgós hangján Márk.
-Mégis mire számítottál? Hogy majd az öledbe ugrok 2 év után?-mégis mit képzel magáról? És egyáltalán hogy talált meg? 2 éve beszéltem vele utoljára..
-Tudod...-kezdett bele már inkább fenyegető hangnemben.-Nagyon könnyű volt megtalálni. Gondolom anyádnak egy szót se meséltél rólam, mert egyből elmondta, hogy ide költöztél.-ezt nem hiszem el..Hogy mondhatta el neki? Jó, tényleg nem meséltem neki, hogy milyen csúnyán elbánt velem, de akkor is...
-Mit akarsz?-kérdeztem érzelemmentes hangon.
-Téged. És én mindig megkapom amit akarok. Ezt te is tudod...-na jó, kezdek félni. Sőt igazából rettegek, mert belépett a küszöbön, és csak pár centi volt köztünk. Csuklómat erősen szorította, ami kezdett fájni.
-Segítség!-kiabáltam kétségbeesett hangon.
-Ne merj még egyszer kiabálni, különben csúnya vége lesz!-fenyegetett meg, és még szorosabban fogta csuklómat. Nyakam kezdte el csókolgatni, én pedig csak sírtam, és próbáltam kiszabadulni szorításából, persze sikertelenül. Tehetetlen vagyok.