10.rész

-Szia.-köszöntem, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Bementem a konyhába, de apa nem volt egyedül. Az asztalnál ültek, apa mellett egy nő, velük szemben pedig Ross. Jajj!
-Viki! Mégis mit jelentsen ez?-mutatta felém apa az egyik újság címlapját, majd egy másikat, és mégegyet...
Ennek nem lesz jó vége..

-Én csak...-kezdtem volna magyarázkodni, de Ross félbe szakított.
-Nem ő tehet róla! Egyikünk sem tudta, hogy követhetnek...
-Tudjátok, hogy mekkora bajban vagyunk? Ross, nem engedheted meg magadnak, hogy ilyen pletykák keringjenek rólad! Ez a bandának is árt. Viki, te pedig a lányom vagy. Nem hittem volna, hogy ilyen vagy...-mondta apa, köztem és Ross között váltva csalódott pillantásait. A számomra idegen nő (gondolom Alisha), próbálta nyugtatgatni apát, nem sok sikerrel. Persze, megértem apát, mert ő a menedzsere a bandának és így most terjengenek a szörnyű pletykák Rossról. De azért előbb megkérdezhetett volna minket, hogy igaz-e. Mert egyáltalán nem igaz. Annyi igaz az egészből, hogy együtt vagyunk...Vagyis hát nem tudom. Nagyon összevesztünk, és nem akarok vele beszélni. Még nem...Persze kedves tőle, hogy próbál védeni ebben a sztoriban...De akkor sem!-El kell mondanotok egy interjúban az igazságot...Hogy nem igaz...Mert ugye nem igaz?-folytatta, és közben idegesen az asztalt kopogtatta ujjával.
-Nem.-vágtuk rá egyszerre Rossal. Apu bólintott egyet és bement a szobába, Alisha pedig utána ment. Kettesben maradtunk Rossal. Hurrá...
-Szóval...Meg kellene beszélnünk, hogy mit mondunk az interjúba..Meg ilyenek..-törte meg az 5 perces csendet. Ami elég kínos volt.
-Mit kell ezen megbeszélni? Azt mondod, hogy semmi komoly, és kész. Le van tudva...
-Csak ez így nem igaz. Viki, én szeretlek! Én komolyan gondolom veled a dolgokat..Nem akartam, hogy így legyen. Ne haragudj..-sütötte le a szemeit, és az asztalt kezdte nézegetni. Nagyon jól estek a szavai, és el is hittem, amit mondott. De nem ugorhatok egyből a nyakába...Még csak egy nap telt el.
-Kérlek, ne nehezítsd meg. Majd...mondunk valamit.
Ross még mindig nem nézett rám. Mintha félne a szemembe nézni. Tényleg nagyon bűntudata lehet.
-Hallom Rikerrel mész Magyarországra.-mondta érzelemmentes hangon, és rám nézett. Bár ne tette volna...Szemében látszott, hogy fáj neki, amiért mással megyek. Ráadásul a bátyjával. De nem szabad elgyengülnöm! Erős leszek.
-Igen. Nem akartam olyannal menni, akinek egyáltalán nem vagyok fontos.-vágtam vissza szemrebbenés nélkül. 

Ross újra lesütötte szemét, de nem sokáig.
-Király..-emelte magasba két hüvelykujját. Nem titok, hogy nem erre a válaszra számítottam. Persze az arckifejezése mindent elárult...
Nem válaszoltam semmit, csak felmentem a szobámba. Sok volt ez így egy napra. Még csak este 6 van, de nem érdekel. Nincs kedvem sehová menni, senkivel. Még Rikerrel sem, pedig ő mindig felvidít. Én csak egyedül szeretnék lenni. Mikor felértem a szobámba, még hallottam egy nagy ajtócsapódást. Ezek szerint Ross elment. Mondjuk nem is vártam, ezek után, hogy utánam jön. Most nem is akartam volna. Csak egy forró fürdőre van szükségem. Igen, az jót fog tenni.
  Miután végeztem a fürdéssel (megjegyzem, legalább másfél óráig tartott), lementem a nappaliba, hogy megnézzem azt a pandás filmet, amit felvettem. Nagy "mázlimra" apu is a nappaliban volt, de már Alisha nélkül. Nem szóltam semmit, csendben lehuppantam a kanapéra.
-Alisha elment. Szörnyű, hogy sose tudsz normálisan viselkedni amikor itt van.-fordult felém apa egész testével. Nem tudok viselkedni?! Életem eddigi legrosszabb 2 napja volt most, szóval nem mondhat ilyet. Nem tehetek róla, hogy mindig akkor jön, amikor magam alatt vagyok, és nincs lelki erőm akár egy szót kinyögni. Nemhogy még jópofizni...
-Ezért nem hibáztathatsz. Semmit nem csináltam, és ezt te is jól tudod.-néztem mélyen a szemébe. Láttam egy filmet amiben azt mondták, hogy ha egy ember hazudik, akkor nem néz a másik szemébe. Remélem ő is látta azt a filmet.
-Még hogy nem tehetsz semmiről? Akkor mi az a kép az összes újság címlapján? Konkrétan elüldözted szegény Alishát...Én nem ilyennek ismerlek.
-Engem meg se kérdeztél, hogy igaz-e, csak a közölted velem, hogy csalódtál. Nyilván ha együtt vagyok valakivel, akkor csókolózunk, de ezt gondolom te is tudod. És azon kívül semmi nem történt, de te erről se kérdeztél meg. Gratulálok...
-Velem nem beszélhetsz így, az apád vagyok!-érvelt, elég jó indokkal. De engem nem tud meggyőzni. Nekem van igazam és kész!
-Igen, én pedig pár hét múlva 18 leszek, szóval el tudom dönteni, hogy mi a helyes és mi nem.-mondtam és felálltam a kanapéról. Nem érdekel a pandás film, majd megnézem ha egyedül leszek. Elindultam az ajtó felé, de apu közbeszólt.
-Mégis hová mész? Pizsamában vagy.
-Tudom. Sétálni. Szia.-ezzel be is csaptam magam mögött az ajtót. Tényleg nem érdekelt, hogy pizsiben vagyok. Nem sokan járnak erre ilyenkor. Mindenki a strandon van, vagy valami szórakozó helyen. Csak én sétálgatok egyedül, pizsamában az utcába. Elég szánalmasnak érzem magam.
Csak sétáltam és nem érdekelt, hogy néhány nénike megbámult a pizsim miatt. Van ennél nagyobb gondom is...Apa engem hibáztat mindenért...De miért? Mikor lett ennyire elfogult? Az a nő teljesen elcsavarta a fejét. Ez volt az első vitánk apuval. Remélem hamar megbékél és rájön, hogy én tényleg nem csináltam semmi rosszat. Biztos Alisha beszélte tele a fejét, hogy a "mai fiatalok" csak buliznak és mindenkivel kavarnak. Csakhogy én nem vagyok olyan, mint a többi velem egykorú. Nem szeretek bulizni, és én nem "kavarok" mindenkivel. Sőt, igazából senkivel se. Mindegy, ez részletkérdés. A lényeg az az, hogy nem hisz nekem. Pedig én sose hazudnék senkinek se...Nem értem.
Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, hogy éppen a Lynch ház előtt állok. Miért jöttem ide? És hogyan? Nem is figyeltem az utat...Mindegy. Becsöngessek? Vagy rossz ötlet? Ez biztos, hogy rossz ötlet. De nem is biztos, hogy Ross nyit ajtót...Jézusom, én magammal beszélgetek. Tuti, hogy nem vagyok normális. De inkább becsöngetek...Ha már eljöttem. Miután megnyomtam a csengőt, szinte azonnal nyílt is az ajtó. Hát asszem ma nincs szerencsém, ugyanis Ross nyitott ajtót.
-Viki? Mit keresel itt?-kerekedett el a szeme, amint meglátott.
-Hát..Én..Fogalmam sincs. Mindegy, igazából...
-Nem akarsz bejönni? Pizsamában vagy...-szakított félbe.
-De, igen.-mondtam, és akaratlanul is elmosolyodtam. Láttam, hogy Ross is elmosolyodott, és amikor már nem láttam mert előtte sétáltam, hallottam ahogy azt mondja "Igen!". Hát ez aranyos...Ennyire örülne nekem? Ha tudná, hogy ez nem változtat semmin...
-Sziasztok!-köszöntem vidáman.
-Szia!-viszonozták mind a köszönést. Rydel és Riker azonnal felpattant, hogy megöleljenek engem. Először Rydel jött oda hozzám, azzal indokolva ölelését, hogy régen látott. Igen, ez igaz, és jól esik, hogy hiányoztam neki. Utána Riker jött.
-Mit csinálsz itt?-kérdezte ölelésünk közben.
-Fogalmam sincs. Sétáltam és valahogy itt kötöttem ki.-mondtam majd elengedtem, mert egy "kicsit" hosszúra sikerült az ölelés. Kezdett már kínos lenni, és a többiek is furán néztek ránk. Főleg Ross...Upsz!
-Ömm...És miért jöttél? Mármint...Este van, és már pizsiben vagy.-emlékeztetett Rocky, de feleslegesen. Tudom, hogy késő van már...
-Hát, én...Ööm...-kerestem egy jó indokot, de sehogy sem tudtam volna kimagyarázni.
-Mivel tegnap én voltam ott, ezért ma ő jött boldogítani.-segített ki Riker. Ránéztem és a számmal formáltam egy "köszi"-t, hálás pillantással kísérve. Mosolyogva bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette.
-Oké...Viki! Kérlek segíts nekem ruhát választani holnapra.-mondta Rydel, és már meg is fogta a csuklómat, és húzott maga után. Nem értettem ezt, de nem ellenkeztem. Mikor becsukta maga mögött a szobája ajtaját, felém fordult, olyan "magyarázatot várok" stílusban. Sejtettem...
-Gondolom a ruha csak kifogás volt.
-Nem..Majd arra is sor kerül. De most beszéljünk Rólatok...Rólad és Rossról. Mi ez az egész? Igaz?
-Nem. Csak elmentünk a tóhoz és lefotóztak. Ennyi...Aztán túlszínezték a történetet. De ez miatt összevesztünk...-hatottam le a fejem.
-Tudom...Ross elmondta. És amit mondott neked akkor...Nem gondolta komolyan. Csak nem akarta, hogy így tudja meg mindenki, mert tudta, hogy ez lesz. Tudta, hogy téged is megrohamoznak. Nem akart rosszat...Csak téged próbált védeni.-erre felemeltem a fejem.-Szereted nem?-kérdezte.
-Mindennél jobban!-válaszoltam gondolkodás nélkül.
-Akkor nem értem a ma délutáni viselkedésedet.-mondta inkább magának, mint nekem. Erre én értetlenül néztem rá.-Igen, elmondta.-magyarázkodott. Oké, mi mindent mondott még el neki? Mindegy, most nem ez a lényeg.
-Nem tudom, hogy miért csináltam. Nagyon rosszul esett az amit mondott... Talán azt akartam, hogy tudja, nem fogok könnyen megbocsájtani.
-Rájött volna magától is.
-Inkább válasszunk neked ruhát. Egyébként mi lesz holnap?
-Hát..Izé..Randim lesz, de ne mondd el a tesóimnak.-hadarta el a végét. 
-Úristen! De jó! Kivel?-érdeklődtem a srác felől.
-Olivernek hívják. Ma ismertem meg, amikor a stúdióhoz mentem. Aztán szó szerint egymásba ütköztünk, és amint ránéztem, úgy éreztem, hogy helybe elolvadok. Olyan volt, mint a filmekben. Bocsánatot kért, elkérte a számom..és még egy csomót beszélgettünk. Csak megérkezett Ell...És szörnyen furcsán viselkedett.-meredt a távolba, mintha a fejében is felidézte volna.
-Hmm...Szóval Ratliff furcsán viselkedett.-néztem rá sokat sejtően.-Nem gondolod, hogy esetleg...Tudod...Már nem csak barátként tekint rád?
-Mi? Nem, biztos, hogy nem. Nem hiszem, hogy tetszenek neki az olyan lányok, mint én...-mondta szomorúan.
-Delly! Gyönyörű vagy, okos és vicces. Melyik pasi ne szeretne egy ilyen lányt? És amúgy is...Ha Ratliff féltékeny volt, akkor tuti érez valamit..-löktem meg a vállát, mire felnevetett.-Biztos, hogy el akarsz menni erre a randira?-vontam fel a szemöldököm.
-Nem.-mondta teljes komolysággal, de ez után mindkettőnkből kitört a röhögés. Kicsit nevetséges volt a helyzet, hogy igent mondott egy randira, mikor nem is igazán akar elmenni. Főleg úgy, hogy a jelek szerint mást szeret. Legalább nem kell ruhát választani. Amúgy se vagyok olyan hangulatban.
-Na menjünk le a többiekhez.-mondtam, amint abba tudtam hagyni a nevetést.
-Jó, de halkan. Lehet, hogy valami titkos ügyről beszélnek, és szeretem őket kihallgatni.-mosolyogva megforgattam a szemem, majd halkan kinyitottam az ajtót, nehogy meghallják a fiúk. Először semmit nem hallottam, de aztán meghallottam a nevem. Rémülten fordultam Delly felé, majd újra a srácok hangjára koncentráltam.
-Nem akarom elveszíteni.-mondta Ross. Az ő hangját akármikor felismerem.
-Nem fogod, hidd el!-nyugtatta meg, talán Riker.
-Te ne szólalj meg! A kelleténél többet vagy vele, és ráadásul mellette aludtál. Ja és egy "kicsit" tovább ölelted, mint ahogy szokás.-kiabált Ross Rikernek.
-Ő a legjobb barátom, annyit vagyok vele amennyit szeretnék. Megölelem, mert szeretem, mint barátot, és mert szüksége van rám.-válaszolt teljesen nyugodt hangnemben. Egyébként amit mondott, az teljesen igaz. Szükségem van a legjobb barátomra, főleg most. Viszont Ross féltékeny rá...Pedig semmi oka nincsen...Én Őt szeretem, és nem Rikert!
-Na persze...Tudod, rohadtul idegesít, hogy nem érdekel téged, hogy mindennél jobban szeretem. Soha nem éreztem hasonlót, senkinél se, de ezt te nem veszed figyelembe.-csapott az asztalra Ross. Tényleg nagyon ideges Rikerre...
-Ross, fogd már fel, hogy én csak a barátomnak tartom! És ő is engem! Mindent elmondd nekem, ezért is tudom, hogy nem veszítetted el, és nem is fogod! Térj már észhez!-förmedt rá, majd felállt, és a szobák felé indult. Azaz arra, ahol mi álltunk. Szörnyen ideges voltam, ha észrevesz akkor engem is lecsesz amiért hallgatóztam. Sajnos nem volt időm elbújni, ezért amint befordult Riker a folyosóra, meglátott minket. Jajj!
-Mennyit hallottatok?-dörzsölgette a halántékát Riker.
-Onnantól, hogy Ross azt mondta, hogy nem akarja elveszteni Vikit.-válaszolt Delly.
-Remek. Legalább már tudod, hogy az idióta öcsénk tényleg szeret téged. Még velem is összeveszett.-nézett rám, kicsit dühösen. Én ezt nem akartam! Nem akartam, hogy miattam vesszenek össze, vagy ilyesmi. Mindenről én tehetek.
Riker már ment volna tovább, de még időben a kezéhez kaptam.
-Várj! Sajnálom. Minden az én hibám. Én nem akartam, hogy összevesszetek!-mondtam könnyeimmel küszködve.
-Nem a te hibád. Ross szeret téged, te is őt. És ez a vége, ha nem vagytok együtt. Katasztrófa.-simított végig arcomon, majd elment. Igazából teljesen egyet értettem vele, de nem adhatom be a derekam ilyen könnyen. Közben lépteket hallottam felénk közeledni. Hamarosan megláttam azt, aki közeledett. Ross volt az. Már csak ez hiányzott...Most ő is jól leüvölti a fejem, hogy ezeket nem kellett volna hallanom. Klassz. Hamar kiderült, hogy rosszak voltak az előérzeteim. Nem szólt hozzám, csak rám nézett. Viszont ez is épp elég volt. Szemében láttam a fájdalmat, amit én okoztam. De én nem akartam, hogy miattam összevesszenek! Ez így nem jó...Nagyon nem! Nem is kéne itt lennem....Miért vagyok itt? Nem hívtak. Mindenkinek csak a terhére vagyok. Sokkal jobb lenne az egész Lynch családnak nélkülem.
-Én...Jobb lesz ha most elmegyek. Szia Delly.-intettem, majd az ajtó felé siettem. Delly megpróbált még visszatartani, sikertelenül. Nem akartam maradni, senki társaságára nem vágytam, csak egyedül akartam lenni. Gondolkodni akartam, hogy mi lenne a legjobb nekem, és persze nekik. Ha továbbra is velük leszek, akkor az nekem jó, viszont Riker és Ross haragban lesznek. Ha inkább békén hagyom őket, akkor jobb lesz nekik. Nem fognak miattam vitázni, boldogan élhetik az életüket, ahogy eddig tették. Nélkülem. Talán az egész világnak jobb lenne nélkülem. Apa nyugodtan lehetne Alishával, anélkül hogy velem kéne foglalkoznia és a "tiszteletlen" viselkedésemmel. Anya több ezer kilométerre van tőlem. Valószínűleg ugyan úgy éli az életét nélkülem, mint mielőtt eljöttem. Senkinek nem hiányoznék. Viszont mama temetésére muszáj elmennem, el kell tőle búcsúznom.
Remélem Riker még mindig el akar kísérni. Mondjuk lehet, nem lenne jó ötlet, Ross így is azt hiszi, hogy együtt vagyunk, pedig nem. Én Rosst szeretem, azt az idiótát. Holnap beszélnem kell vele... Igen, hiszen nem bírok nélküle élni. Képtelenség!