1.rész

Sziasztok!:) Ez a legelső blogom és az egyik kedvenc bandámról fog szólni: az R5-ról. Magyarországon sajnos nem olyan ismertek, de remélhetőleg hamar változni fog.:D Főként Rossról fog szólni és a 18 éves Vikiről, aki nem igazán szereti Rosst, de a banda zenéit igen. Eddig Budapesten élt, de a gimnázium végezetével ez megváltozik, ahogy az egész élete. Természetesen a többi bandatag is szerepelni fog a blogban!;) Remélem tetszeni fog, jó olvasást!:)

Megállás nélkül fetrengek az ágyban az ébresztőmre várva.Ma van a suli utolsó napja, és mehetek egyetemre.A szüleim elváltak, anyukámmal élek Budapesten és az itteni legjobb gimibe jártam. Apukám Los Angelesbe költözött. Nem ítélem el ez miatt. Ha ő ott boldog...És én hamarosan hozzá készülök kiköltözni..

Jézusom!-kezdtem el magamban beszélni, mikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy holnap már indulok Amerikába. Az ottani egyetemre fogok járni. Új életet kezdhetek..Végre. Amióta a szüleim elváltak, nem vagyok önmagam. Akiket barátaimnak hittem cserben hagytak akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk. Szép kis "barátok" mondhatom. Ezért örülök, hogy végre itt hagyom Magyarországot, és talán elfelejthetem a múltat. Elfelejthetem őt....aki 2 évvel ezelőtt csúnyán összetörte a szívemet. Azóta se voltam szerelmes. Még 2 év után se tudok róla beszélni...Hirtelen érzetem ahogy könnycseppek gyűlnek a szememben, amiknek azonnal utat adtam. Milyen hamar elment a jó kedvem amivel felkeltem...Csak egy régi emlék és bumm, megint itt ülök zokogva az ágyamon. Szuper.
Viki, gyere, kész a reggeli!-hallom anyukám kiáltását lentről. Gyorsan összeszedtem magam (vagyis csak próbálkoztam) és lefutottam a lépcsőn, amin majdnem elcsúsztam, de sikeresen megkapaszkodtam a korlátba. Folytattam utamat egészen a konyháig ahol már az asztalra volt készítve a reggeli.
-Ülj le, mindjárt kész a tea is!-engedelmeskedtem anyukámnak és leültem. Ő csak mosolyog rám. Nem vette észre a kisírt szemeimet. Hogy is venné észre?! Sose volt olyan "hű de jó" a kapcsolatom az anyukámmal. Oké beszélgetünk, de folyamatosan távolodunk egymástól. Gondolkodásom közepette a tea is kész lett. Lassan kezdem el szürcsölni a tojás mellé. Csiga tempóval ugyan de mindent "elpusztítottam" ami a tányéromon volt.
Köszönöm a reggelit, finom volt.-köszöntem meg egy mondatban az ételt.
Szívesen. Elvigyelek suliba?-érdeklődött vidám arccal, de én cseppet sem voltam boldog.
Nem kell, köszi...inkább sétálok, levegőzni szeretnék.-próbáltam nem bunkózni, több kevesebb sikerrel. Láttam arcán a csalódottságot de most ez izgatott a legkevésbé.
Ahogy gondolod..- hallottam csalódott hangját, de még ez se hatott meg inkább mentem a fürdőbe hogy lefussam szokásos reggeli köreimet: gyors zuhanyzás, fogmosás és végül a szobámba kiválasztottam a megfelelő ruhát ami most egy sima farmersortből, egy fehér trikóból és fekete Vans cipőmből állt. Hosszú, barna hajamat nem vasaltam ki. Semmi kedvem nem volt még azzal is bíbelődni. Egy kis spirált raktam pilláimra, bedugtam a fülesemet és max hangerőn hallgattam kedvenc zenéimet. így kizárva a külvilágot. Megérkeztem a sulihoz. Mélyet sóhajtottam majd beléptem a kapunk. Sietősen a szekrényemhez rohantam, tekintetemmel a talajt pásztáztam, nem akartam, hogy észrevegyék a kisírt szemeimet.
-Ajj, csak ezt az utolsó napot bírjam ki...-mormogtam magamba, úgy hogy senki se hallja. Az osztály ajtaja előtt egy pillanatra megtorpantam, magam sem tudom miért. Talán féltem, hogy megint elkezdik mondogatni a szokásos dolgokat, miszerint én egy elkényeztetett ribanc vagyok és állandóan sajnáltatom magam...
Gyerünk Viki, nem olyan nehéz...ez csak egy kilics és bent csupán az osztálytársaid vannak. Nem olyan nehéz.
Túléltem a napot, és most viszonylag kevés oltást kaptam, aminek kifejezetten örültem. És végre otthon vagyok. Habár már órák óta pakolok, hiszen holnap indul a gépem Los Angelesbe. Bevallom kicsit izgulok. Mi van ha ott is egy senki leszek? Mi van ha a múltam ott is kísérteni fog? Félek...
Mindegy. Lesz ami esz. Nem szabad folyton a múlton agyalnom. Lehet hogy jó lesz és új barátokat szerzek.
Miután sikeresen összepakoltam mindent, úgy gondoltam megérdemlek egy jó forró fürdőt. Elkezdtem engedni a vizet a kádba, tettem bele egy kis habfürdőt és mikor már úgy gondoltam, hogy elég lesz hiszen már majdnem kifolyik a hab, leállítottam a csapot. Testemnek igazi felüdülés volt, ahogy éreztem, hogy a forró, habos víz átjárja testem minden egyes porcikáját. Kellemes, nyugtató érzés volt. Erre volt szükségem.
A forró fürdő után felvettem a pizsimet, befeküdtem az ágyba és azonnal elnyomott az álom.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. De most valahogy nem undorral kezdtem a napot. Örültem, hogy végre itt hagyhatom ezt a helyet, és új életet kezdhetek. Los Angelesben. Az apámmal. Wow..Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ide is eljutok. Hamar le is tudtam a reggelit és a fogmosást, és már a kikészített ruhámba strázsáltam az ajtóban, anyukámra várva.
Anya, siess le fogom késni a gépet.-próbáltam siettetni, ami hatásosnak bizonyult, mivel abban a pillanatban mellém futott, jelezve, hogy indulhatunk. Az utat csendben töltöttük, szokás szerint. Mielőtt belekezdenénk valami kínos beszélgetésbe, inkább bekapcsoltam a rádiót amin épp az egyik kedvenc zeném ment: R5-Pass Me By. Imádom. Max hangerőre tekertem,aminek anyu kevésbé örült, de nem ellenkezett. Bírom a bandát, de Ross Lynchért nem vagyok oda. Szerintem egy egoista paraszt aki azt hiszi, hogy mindenki szereti. Hát téved. Miközben ilyen hülyeségeken járt az eszem, meg is érkeztünk a reptérre. Viszonylag hamar megtaláltuk a kaput ahol majd át kell mennem, ezért volt idő búcsúzkodni.
-Tudom, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, viszont nagyon fogsz hiányozni. Remélem, hogy apádnál boldog leszel.-búcsúzkodott anyukám, nekem pedig könnycseppek gyűltek szemembe. Nagyon jól esett az, amit mondott.
-Te is nagyon fogsz hiányozni.-mondtam neki és szorosan magamhoz öleltem. Ekkor már nem tartottam vissza a sírást. Hagytam, hogy eszeveszett sebességgel száguldjanak végig az arcom. Végül kibújtam ölelésünkből.
-A barátaidtól nem akartál elbúcsúzni?-kérdezte tőlem hirtelen, de én csak lehajtottam a fejem.
-Tudod, hogy egy sincs...-válaszoltam bizonytalanul, mire újra magához ölelt.
-Na most már indulj, mert lekésed a gépet!-utasított vigyorogva,mire nekem is mosolyognom kellett. Még utoljára megöleltem, és elindultam. Felszálltam a gépre, ami 10 perc múlva el is indult. Most láttam utoljára Budapestet. Legalábbis egy jó darabig. Készülj Los Angeles, jövök!